Ahány család annyi szokás. No és annyi féle gyereknevelés, ezen belül pedig annyiféle „gyerekféltés”. Ez talán azon dolgok egyike, amiben lehet ugyan tanácsot adni egymásnak, de ez valahol mindenkinek belülről jön, hogy mi az a dolog, helyzet, amitől félti a csemetéjét. Ott van a magasság, a víz, a lépcső, a fagyi és sorolhatnám. Hiába mondja bárki, hogy nyugodtan engedd neki nem lesz tőle baja. Ha én belülről úgy érzem, káros lehet, akkor is félteni fogom az adott dologtól, ha a többi 99 anyuka nem. Én például a leeséstől féltem nagyon a gyerekemet, míg például a hűtő hideg enni vagy innivalót nem érzem ártalmasnak. A barátnőm ezzel pont fordítva van: hadd menjen, másszon a gyerek ahova akar, de csak és kizárólag meleg (vagy legalábbis szobahős) innivalót kaphat.
Amire viszont meg kell próbálni nagyon odafigyelni, hogy a saját félelmeinket ne ültessük át a gyerekre. Hányszor találkozunk azzal a képpel, hogy anyuka kiabál a gyerekre: fúj, bogár/kaszáspók/stb. ne nyúlj hozzá, bánt/megcsíp. Pedig szerencsétlen jószágnak esze ágában nincs senkit bántani (bizonyos esetekben nincs is mivel neki), de mivel a szülőben ellenérzést vált ki, muszáj valamit mondani, amivel elrettenti tőle a gyereket. Így aztán gyakran a kicsi is félni fog tőle. Alaptalanul. De ugyanez igaz a fent leírtak bármelyikére. Úgy gondolom a gyerekekben nagyon sokszor csak azért alakul ki ellenérzés, félelem, mert mi szülők beléjük tápláljuk azokat.