Hetek óta tervezem, hogy végre leülök másfél órára és végig nézek egy filmet. Ezt nagyjából két éve nem tettem meg. Néztem filmeket úgy, hogy közben szoptattam, főztem, játszottam, pakoltam, vasaltam… De most beharangoztak egy olyan filmet, ami nekem egyrészt szakmába vág, másrészt jelenleg a magánéletem is e körül a téma körül forog. Biztosan mindenki hallotta a reklámokat a „A legszebb dolog” című filmről, ami –ahogy a beharangozókban elhangzott- a terhesség és az azt követő kb. másfél év árnyoldalait mutatja be poénosan. Nos, mivel ilyen történetekből én is elég sokkal rendelkezem, gondoltam végre kikapcsolódom úgy igazán, és nevetünk egy jót.
Este 9 óra, elaludt a csemeténk, mi beültünk a kanapénkra, kis nasi és kezdődhet a mozi. Aztán vártam, vártam a poénokat. Jött egy, amin nevettünk egy minimálisat. Aztán megint vártam, vártam… és elérkeztem ahhoz a ponthoz, amikor nemhogy nevetni nem volt kedvem, hanem egyenesen inkább sírni tudtam volna rajta, de hogy felháborodtam bizonyos részeken az biztos.
Én elhiszem, sőt tudom, hogy néha kiborul az ember amikor otthon ül a gyerekével. Számomra ez a világ legszebb dolga, imádom a picimet és –bár egyre többször érzem, hogy mehetnékem van- nincs az a pénz, munka, nyaralás amiért itthon tudnám hagyni. Magammal vinni meg még ugye nem nagyon lehet, így marad az itthonlét és nagyritkán a kiakadás. De ez nálam pár perc, esetlegesen egy sírás, de aztán odajön a gyerekem, rám néz a nagy gomb szemeivel, megöleli a lábamat és kéri, hogy menjek vele a kanapéhoz, játszak vele, vagy csak szeretne az ölembe ülni, hogy együtt nézzük meg a Verdákat nyolcvanadjára. És kész, lépek tovább a problémámon. És én szerencsére azt tapasztalom a legtöbb anyukánál akikkel találkozom –legyen az a munkám miatt, vagy családi, baráti anya-, hogy ezt más is így éli meg. Egy-egy esetben fordul elő, hogy valaki olyan szinten kiakad, ahogy azt a filmben láthatjuk. Az pedig, hogy VALAKI ELHAGYJA A GYEREKÉT, mégha az édesapjával is hagyja ott, mert egy fél éve (mert nagyjából ennyi idős a gyerek a filmben amikor a nő lelép) nem tudott elmenni bulizni, fodrászhoz, vásárolni…hát nem tudom.
Én elkeseredtem és valahol felháborodtam a filmen, mert szerintem egyáltalán nem ez a nagy átlag. Ez egy szélsőséges eset. Szerintem ha még valakinek nincs gyereke, ne nézze meg, nehogy már azt gondolja, hogy egy csecsemővel ilyen borzasztó az élet. Így is csökken a népesség, hát még ha ilyenekkel rémisztjük el a leendő szülőket.
Ti láttátok a filmet? Szerintetek?