Az utóbbi pár hétben napvilágot látott gyermeksegítő alapítványok körüli botrányok mellett mi sem mehetünk el szó nélkül.
Igaz „csak” az adónk 1%-ról van szó, ami elvész, ha nem ajánljuk fel, azonban mégis igyekszik mindenki olyan helyre adni, ahol jó célokra fogják fordítani. Ahogy látjuk, halljuk, sok kicsi sokra megy. Abban az esetben, ha tényleg nemes célt szolgál egy-egy alapítvány, sokan adják nekik az 1%-ukat. Vannak közkedvelt témák, így akik szemfülesek és saját magukat akarják megszedni a felajánlásokból, igyekeznek ezekből a témákból választani. Az egyik ilyen terület, ahol kevés az az ember akinek nem szorul el a szíve a gyerekek, főleg a beteg gyerekek. Nem akarom újra írni a sajtóban megjelent tényeket és a hozzájuk kapcsolódó megjegyzéseket, mindenesetre én és munkatársaim elítéljük ezt a fajta hozzáállást. Munkánk során látjuk, hogy mennyi a rászoruló család, kisgyerek, minden fillérre szükség van, ami elérhető – és sajnos még ez is kevés. Úgy gondolom ez nem az a terület, ahonnan egy forintot is elvehetünk.
Amit tehetünk, hogy jól megnézzük hova ajánljuk fel a pénzünket. Ami nehezíti a helyzetünket, hogy miért is kételkednénk, amikor akkora szervezetekről van szó, mint a hírekben megnevezett alapítványok. Talán érdemes olyan helyre adni, ami a közelünkben van, kapcsolatban állunk velük, és még ha tételes elszámolást nem is kérünk, de évről évre látjuk a fejlődést, a folyamatos munkát.