A magyar nyelv „szépsége” ?

Amíg nem lettem várandós az első gyermekemmel fel sem tűnt ez a dolog. Azt tudtam, hogy a magyar nép mindig is a pesszimistább részét erősítette a világnak, és amiről most írni szeretnék pár sort, az is ezt a tényt támasztja alá.

Beszéltem barátokkal, ismerősökkel, rokonokkal és természetesen elmondtam nekik az örömhírt: kisbabánk lesz! Szinte mindenki ezt kérdezte, mondta: De jó/Komolyan/Örülök, hogy TERHES vagy! És ez engem ez nagyon elkezdett zavarni. Nem voltam terhes. Nekem nem volt terhes a gyerekvárás (annak ellenére, hogy voltak apróbb nehézségek). A 42. héten sem a nagy hasamat untam, hanem azt, hogy naponta mennem kellett vizsgálatokra, és ez mindig külön szervezést igényelt: ki visz el, ki hoz haza, ki vigyáz másnap a gyerekre amíg haza nem jövök, és mi történik ha maradok… Más nyelvekben is van természetesen hasonló szó a babavárásra, de nem ez az általános. Nálunk még a hivatalos megnevezés is sok helyen ez: terhességi vizsgálatok, terhes tanácsadás… De miért? Miért a legnegatívabb hangzású szót használjuk az egyik legszebb időszakra az ember életében? Az biztos, hogy én egy percig nem tettem, és ha valaki így nevezte az állapotomat, azt – nem durván- de kikértem magamnak. Nem akartam, hogy a magzat, aki a pocakomban figyel azt hallja, hogy az anyukájának ő teher. Titeket ez nem zavart?