Fertőzések a vízben II.

Még mindig a nyár és a fürdőzés a téma. Előző blogomban írtam a vizek tisztán tartásának lehetőségeiről. Most a különböző -vízben elkapható- elsősorban bőrbetegségekről szeretnék írni. Kihangsúlyoznám, hogy a víz nagyon jó táptalaj sok kórokozónak, és nemcsak bőrproblémáink lehetnek, hanem sok egyéb betegséget is elkaphatunk (agyhártyagyulladás, hasmenés, hányás, stb.)

Fontos elmondani, hogy a bőrbetegségek, a gombák vagy az uszodaszemölcsöt okozó vírusok nem a vízben támadják meg a szervezetünket, ezeket inkább a tusolóban és a WC-ben és a nyirkos törülközőktől lehet összeszedni, a párás, vizes helyiségek ugyanis jobb élőhelyet biztosítanak a gombák számára. Ezeket a közös részlegeket mindig csak papucsban érdemes megközelíteni, és a WC-re sem ajánlott ráülni a fertőzések elkerülése érdekében. A medencék körül a lábmosó használata igen fontos, ami csökkenti a fertőzés lehetőségét. A különböző betegségeknek a kórokozóit mindig az emberek viszik a vízbe. Éppen ezért lényeges, hogy aki ilyen jellegű betegségen esett át, a gyógyulástól számított legalább egy hétig még ne menjen strandra, hiszen így másokat is megfertőzhet.

Száraz ekcémás bőrrel nem ajánlatos vízbe menni, mert a bőr nem megfelelő védekezése miatt a vírusok, gombák könnyen megtelepszenek, elszaporodnak. Azok a gyermekek, akik atópiás dermitiszben, ekcémában szenvednek, és szteroid krémeket használnak, a kórokozókkal szembeni ellenállásuk nem megfelelő. Ilyenkor ha lehet, kerüljük a strandokat.

A gombák és a vírusok ott lehetnek minden medencében. A leggyakoribb fertőzés, amit összeszedhetünk a strandon a láb, – és körömgomba. A gombák rendkívül szeretik a nedves környezetet és igen ellenállóak, így az uszodák és a mesterséges strandok remek táptalajt biztosítanak a szaporodásukhoz. Az elhanyagolt lábgomba könnyen átterjedhet a körmeinkre is. A körömgomba egyértelmű tünetei a sárgás színű, fénytelen felületű, megvastagodott köröm. A lábon a talp és a lábujjak közötti száraz hámlásról ismerhető fel a betegség. Sokszor a lábfejre is ráhúzódhat a fertőzés, ami kellemetlen viszketést okoz.

Használjunk papucsot, különösen abban az esetben, ha medencés helyen fürdünk. A medence alja és környéke valóságos gombatenyészet.

Strandolás után a nők gyakran szenvednek különböző hüvelyfertőzésektől vagy a hüvelygomba tüneteitől. A hüvelygomba nemcsak szexuális úton és a rossz higiénia miatt terjedhet. A Candida albicans nevű gomba okozza, tünetei pedig a következők: viszkető, égő érzés, kellemetlen szag és sűrű, sárgás színű folyás. A kezelése nagyon egyszerű, a legtöbbször hüvelykúpot ír fel az orvos, ritkábban egészíti ki szájon át szedhető gyógyszerrel. A megfelelő kúra mellett rövid időn belül, általában pár nap alatt elmúlik a betegség, ám nagyon hamar visszafertőződhetünk. Ennek kivédésére is vannak hatékony megelőzési módszerek:

A lúgos kémhatású tusfürdők és szappanok felborítják a hüvely érzékeny ph-ját. Ezek helyett használjunk savas kémhatású, a hüvelyflórát támogató intim szappanokat. Ne vigyük túlzásba az intim mosakodást és csak orvosi javaslatra alkalmazzunk hüvelyöblítést. A túl intenzív tiszálkodás ugyanis elpusztítja a hasznos baktériumokat. Lehetőleg jól szellőző, pamutanyagú fehérneműt viseljünk. Fürdés után minél hamarabb cseréljük szárazra a vizes bikinit, mert a meleg, nedves környezet tökéletes táptalajt nyújt a gombák elszaporodásának.

Bár ritkább, de az előző kettőhöz hasonlóan ugyanolyan alattomos a vírusos eredetű kötőhártya-gyulladás. Arról ismerhető fel, hogy erősen könnyezik, viszket és kivörösödik, esetleg váladékozik a szemünk. Legtöbbször az uszoda klóros vize és az erős ultraibolya sugárzás okozza a betegséget. A gyógymód itt is a fertőzés típusától függ, de a leggyakoribb a szemcseppes kezelés. A megelőzés pedig roppant egyszerű: ne nyúljunk a szemünkhöz miután kijöttünk a medencéből és használjunk jó minőségű, UV-szűrős napszemüveget.

Fürdés közben gyakran kerül víz a fülbe, ami a külső hallójáratok gyulladását okozhatja. A rágás közben is jelentkező erős fájdalom, a nyomásérzet, a fülfolyás és viszketés, illetve a hallójárat feldagadása, a füldugulás lehetnek a kísérő tünetek.

 Az uszodaszemölcs közvetlen érintkezés útján terjed az uszodákban, ezért legfőképpen az úszni járó emberek fertőződnek meg, közülük is a gyerekek vannak nagyobb veszélyben. Ha valaki megkapta a betegséget, akkor el kell kezdeni a kezelést gyors terjedése, és közösségekben való járványszerű fellépése miatt. Tünetei, a sok apró 1-2 mm nagyságú apró csomócskák megjelenése a testen, legjellemzőbb helyei az arc, nyak, hónalj, a nemi szervek, törzs, és a hajlatok. Panaszokat nem okoznak, de ha olyan helyen van ahol irritáció éri, akkor begyulladhatnak. Kezelése történhet száraz jéggel való fagyasztással, lézer és helyi alfa-interferon kezeléssel, valamint az un. Volkmann kanállal való kiemeléssel. Kezelések nélkül is előfordulhat a gyógyulásuk. Megtörténhet az is, hogy a kezelések után újra kiújulnak.

A kézháton, és a talpi szemölcs a talpon alakul ki, melyeket szintén az uszodába járó emberek kaphatnak el, melyet a HPV vírus okoz. A gyermekeket támadja elsősorban, az általában bőr színű, szurkált felületű tömött szemölcs. A talpon fekvő szemölcs a nyomás miatt érzékennyé, fájdalmassá válhat és megsérülve elfertőződhet. Kezelése fagyasztással, sebészi úton való kimetszéssel, vagy lézeres eltávolítással történik. A patikákban lehet már olyan ecsetelőket kapni mellyel az otthoni kezelést meglehet oldani.

Trichomoniasis A trichomoniasis egy szexuális úton terjedő fertőző betegség. Okozója egy egysejtű parazita, a Trichomonas vaginalis, melyet közösülés során a szexuális partnerek adnak át egymásnak, de terjedhet a strandokon, és közös törölköző használatával is. Legtöbb esetbe a férfiaknál nem alakulnak ki tünetek, ők csak hordozók, de a nőknél kellemetlen tünettel párosul a fertőzés. Sárgászöld, kellemetlen szagú hüvelyváladékozás, viszketés, vizelés közben égő érzés. Kezelése általában szájon át antibiotikummal történik.