Miért mi?

Gondolom, nem mondok újdonságot azzal, hogy napjainkban fénykorát éli az internet. Bárki, bárhol, bármit letölthet, amit csak akar, és sajnos fel is… Az utóbbi időben nagyon sok barátom, ismerősöm keresett meg azzal, hogy baba-mama életmóddal kapcsolatosan keresgélt, de több, egymással ellentétes információba botlott. Kérték, hogy olvassak bele ebbe vagy abba az írásba, beszélgetésbe és magyarázzam el, hogy akkor mi is a helyes. Korábban már többször kértek tőlem tanácsot egészségügyi, életmódbeli problémáikkal, főleg a terhességgel, a kisgyermekkori betegségekkel, a kisbaba ellátásával kapcsolatosan. Örömmel segítettem nekik, hisz ezeken a szakterületeken szereztem a diplomáimat, érdekelnek ezek a dolgok, így gyakorlatilag mindig sikerült olyan választ adnom a kérdéseikre, amivel meg tudták oldani a problémákat. Kisfiam születésével pedig fejlettebb lett az a képességem, hogy érthetőbben át tudjam adni az ismereteket. Mondhatni, megtanultam „anyaként” beszélni, hisz a gyerek ellátása, nevelése is egy tudományterület, aminek az tudja igazán elsajátítani a szakzsargonját, aki át is éli azt.

Beleolvasva a barátaim által említett oldalakba, megdöbbenve tapasztaltam, hogy nagyon sok téves információ is kikerül a világhálóra, ráadásul ezeket szinte soha nem cáfolja meg senki és ezzel sok kismamát, anyukát félrevezetnek. Bár eddig is tudtam, hogy nagyon sok oldalt (és sajnos könyvet) nem lektorálnak, a fórumokra pedig bárki bármit beírhat, mégis megdöbbentem azon, hogy milyen sok félrevezető írást találtam. Másrészről viszont azt láttam, hogy nagyon sok fiatal várandós kismamának lenne szüksége segítségre.

Ekkor döntöttem úgy, hogy létrehozok egy baba-mama életmód tanácsadó céget. Úgy gondoltam, ha a barátaimnak tudok segíteni, akkor idegeneknek is sikerülni fog, és miért ne tegyem könnyebbé a terhesség, a szülés és a baba ellátásának, nevelésének kételyekkel, kérdésekkel, aggódással teli időszakát.

Bízom benne, hogy Önnek is fogok tudni segíteni, hisz a gyermeki mosolyokkal teli világ csak egy karnyújtásnyira van!