A nyár veszélyei

A nyár egy alapvetően kellemes évszak. Nincs óvoda, iskola, szabadságon vagyunk… Azt gondoljuk, de jó lesz, semmire sem lesz gondunk. Azonban ha jobban belegondolunk, ez az az időszak, amikor szinte a legtöbb veszély leselkedik ránk, és főleg a gyerekeinkre. Mivel egy blogba nem szeretnék több témát belesűríteni, így választanom kellett egyet. Mivel épp a napokban […]

Mi annyira fontos…???

Számtalan levelet, kérdést kapunk e-mailben, skype-on és egyéb fórumokon szülőktől, nagyszülőktől, néha apukáktól. Mindig azt szoktam mondani, hogy nincs „bugyuta” kérdés, aki valamit nem tud, vagy valamiben nem biztos, az kérdezzen, hiszen ezért vagyunk. Úgy gondolom, inkább becsülendő, ha valaki alap dolgot nem tud (a gyereknevelésben egyébként sincsenek alap dolgok), mintha kísérletezik a gyerekével, mert […]

A legszebb dolog???

Hetek óta tervezem, hogy végre leülök másfél órára és végig nézek egy filmet. Ezt nagyjából két éve nem tettem meg. Néztem filmeket úgy, hogy közben szoptattam, főztem, játszottam, pakoltam, vasaltam… De most beharangoztak egy olyan filmet, ami nekem egyrészt szakmába vág, másrészt jelenleg a magánéletem is e körül a téma körül forog. Biztosan mindenki hallotta […]

Kellemes meglepetés a terhesgondozáson

Bár nem szoktam egy témáról többször írni, most olyan kellemes meglepetés ért, amit meg kell osszak veletek. Ahogyan első gyermekem várásakor, most a másodiknál is megcsináltattuk a párommal a Down-kór, nyitott hátgerinc, és egyéb genetikai betegségek szűrésére szolgáló legmodernebbnek számító módszert, az Integrált tesztet. Mi akkor is és most is úgy gondoltuk, hogy ennyi pénzt […]