Mese és valóság

Akinek nagyobb gyereke van nem ússza meg, hogy egy idő után ne kelljen a kedvenc meséket napi szinten, olykor olykor naponta többször végig nézni. Persze a szülő nem ül a tv előtt (sőt a gyerek sem), de mindenképpen meghatározza a háttérzajt a nappaliban ötvenedjére levetített kedvenc. Egy idő után akarva, akaratlanul kívülről tudjuk, bármelyik szereplő […]

„Segítettből segítő” – önfoglalkoztatási program kismamák számára

Az „Életminőség” Alapítvány a TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0145 azonosítószámú,   „Segítettből segítő” – önfoglalkoztatási program kismamák számára című, 2013. április 01. – 2015. március 31. között megvalósuló projekt célcsoportjának kiválasztásához olyan kismamák jelentkezését várja, akik megfelelnek az alábbi feltételeknek: – 25. életévét – felsőfokú végzettség      esetén 30. életévét – be nem töltött inaktív személy; – Az Állami […]

Baba angol

Mióta ismerjük a baba angol (vagy bármilyen nyelv) fogalmát, azóta vita tárgyát képezi, hogy érdemes-e, szabad-e, hasznos-e a kicsiket már egészen kis koruktól az anyanyelvükön kívül idegen nyelvre is tanítani. Akik ellene vannak, azzal érvelnek, hogy nem szabad megzavarni a gyereket. Pont elég neki egy nyelvet elsajátítani, megtanulni a helyes kiejtést, nyelvtant. Akik ezt a […]

Gyermekversek

Mit is mondjak, nem szépítem a dolgot, punnyadunk. Se hó, se világosság, csak szürke, ronda, esős idő. A mínuszok viszont röpködnek, és az út is sokszor csúszós. Így aztán egyedül ki sem nagyon merem vinni a gyerkőcöt játszani, hiszen egyre nagyobb a pocakom, nem hiányzik, hogy elessünk. De mások sem túl aktívak, így leginkább magunknak […]