Tovább gondolva az egyik előző bejegyzésemben leírtakat merült fel bennem a kérdés, hogy ki dönti el, mi jó egy gyereknek. Értem én, hogy változik a világ, és nem nevelhetjük pont úgy a gyerekeinket, mint 100 éve (nem is tudnánk), de ki és honnan tudja, hogy az újabbnál újabb reformoknak hosszú távon milyen hatásai lesznek? Természetes, hogy ma már kell tanulni (direkt nem használom az iskolába járni kifejezést, hiszen nem az a kötelező). De kik döntik el, hogy hány órában tanuljon az a gyerek? Mekkora legyen a tananyag? Hány órát pihenjen? Megkérdeznek olyanokat, akik gyerekekkel foglalkoznak, hogy mekkora egy gyerek terhelhetősége, mennyi időt tud bizonyos korban figyelni? Hány óra anyaga marad meg a fejében a nap végére? Vagy tudnak arról, hogy e gyerekek nem egyformán fejlődnek? A fejlődéstan nem matematika. Nem jelenthetjük ki, hogy minden első osztályos 4 hónap alatt megtanul olvasni. Van, aki igen, de van, aki nem. És aki csak 8 hónap, vagy 2 év alatt tanulja meg az ÉRTŐ olvasást, az butább lesz? Rengeteg tanulmány alátámasztja, hogy nem. Sőt. Akkor miért haladunk egyre inkább afelé, amit a legtöbb szakértő rossznak tart? Bízom benne, hogy rövid (nagyon rövid) időn belül változni fognak a dolgok, és elhisszük, hogy a tesztek jók, és a sor végén kullogunk a nemzetközi felméréseken. És higgyük el, hogy hosszútávon ott teljesítettek jobban a gyerekek, ahol játszva tanulnak, mert van kedvük tanulni, és a pedagógusnak is van kedve tanítani.
