Biztos vagyok benne, hogy akinek kisbabája volt vagy van, az tapasztalta, hogy a baba öltöztetése mennyire központi téma. /Akinek majd lesz babája, fogadni merek, hogy része lesz ebben az élményben. 🙂 /
Én azok közé tartozom, akik nem hajlandóak több réteg, vagy vastagabb ruhát adni a gyerekre, mint amit én is felveszek. Persze a táskámban mindig lapul egy pulcsi, nadrág, kis sapka az esetleges időjárás változásra felkészülve. A napsütés után bármikor jöhet egy kisebb szél, pár csepp eső, amit az én szervezetem jól tud tolerálni, és nem fázok meg, de a kicsiké erre a hirtelen változásra még nagyon érzékeny. Így arra a pár percre kap egy plusz réteget, hogy kvázi szinten tartsam a teste hőmérsékletét. De ha újra kisüt a nap, akkor le vele! Nem mondom, macerás öt percenként öltözni, de ha a baba érzi a biztos mozdulatokat és nem vacakolunk az öltöztetéssel, nem lesz ellene egy szava sem. Én a második babán „gyakorlom” a technikámat és egyelőre úgy tűnik jól bevált. Öltöztetés miatt még soha egy könny nem hullott a gyerek szeméből.
Hallgatok is eleget emiatt a barátoktól, ismerősöktől. Általában mindenáron meg akarnak győzni, hogy „de csak a derekát takard be egy ruha pelenkával”, „csak a lábára húzz egy pici zoknit”, „csak a kis fejére tegyél egy lehelet vékony sapkát a füle miatt”, stb. Azonban én sajnos (vagy hál Isten), makacs vagyok, és nem takarom be a derekát, nem adok rá zoknit, lehelet vékony sapkánk pedig nincs is.
Előfordult, hogy majdnem hallgattam a jó tanácsokra, és másnap reggelig paráztam picit, mi van, ha nem nekem van igazam, és megfázattam a gyereket?! De úgy tűnik az idő egyelőre engem igazol, mert a három éves fiam egyetlen egyszer volt beteg, az sem megfázásból eredt, hanem elkapott egy vírust a felnőttektől.
A kellemetlen az a helyzet szokott lenni, amikor vendégek jönnek hozzánk, és az én csemetém ujjatlan pólóba rohangál kint mezítláb, a vendég gyerek pedig szanda, zokniban érkezik. Persze amint meglátják egymást, kezdődik a rimánkodás, hogy „de Anya, én is hadd vegyem le a zoknimat és a szandimat!”. A szülő általában beadja a derekát, de egyből közli, hogy tuti holnap az orvosnál fognak ülni, megfázással. Volt már rá példa, hogy mire mentek haza a gyerek már köhögött… Három lehetőség van:
-hozzá van szokva a beöltöztetéshez, és tényleg megfázik, ha egy kis szellő éri
-mivel túl volt öltöztetve, leizzadt mire hozzánk értek, levetkőzés után ezért tényleg megfázott
-működik anyuka ráolvasása, és annyiszor elmondta a gyereknek, hogy figyeld meg megfázol, hogy a kis agya elhitte és már el is kezdte produkálni a tüneteket.
És végül egy történettel szeretném zárni, ami 3 hete esett meg velem és a 7 hetes kisfiammal.
Meglátogatott minket a születése óta harmadik védőnőnk (igen, ami hét hete volt! Ebben a szakmában is nagy a fluktuáció). Odakint napon tuti volt 45 fok, bent a lakásban „csak”28. Babócán egy szál rövid ujjú body, alatta pelenka. Belépve az ajtón megkapta szegénykém, hogy „nahát te aztán nem vagy túlöltöztetve!”. Egyből néztem egy furcsát, jó, hogy a hölgy mögött mentem. Beszélgettünk, ölbe vette a gyereket, majd pár perc elteltével megjegyezte, hogy milyen szép a bőre, se meleg kiütés, se bepállás sehol, pedig még ahol ma járt, minden gyereken volt. Nem szóltam egy szót sem, csak halkan megjegyeztem, hogy ez talán azért van, mert nincs a gyerek túlöltöztetve…